Háztartási napló - így készítsd!

2018.09.11. - kedd

Háztartási napló: ez a kis, de nagyon fontos eszköz az alapfeltétele annak, hogy megalapozd stabil pénzügyi helyzetedet. Lehetővé teheti lakhatási céljaid elérését, gyermekeid taníttatását, sőt későbbi éveid gondtalanságát. Lehet, hogy nehezen hihető, de mindez a háztartási napló vezetésével kezdődik. 

Pap Zsuzsa írása

Gazdálkodás a háztartásban

A háztartásban a gazdálkodás a háztartás minden területét érinti:

  • gazdálkodás az anyagokkal és eszközökkel 
  • gazdálkodás az energiával 
  • gazdálkodás a pénzzel 
  • gazdálkodás az idővel. 

Gazdálkodás a háztartásban

A fenti területek között a pénzgazdálkodás különleges helyet foglal el, hiszen eredményét közvetlenül érzékeled egy-egy hónap végén.

Az iskolában jóformán semmit nem tanítanak nekünk a pénzről. Amit eddig megtanultál, az többnyire a véletlen műve volt. Reméljük, a gyermekeidnél már másképp lesz. Valamikor otthon is meg lehetett tanulni a legfontosabb dolgokat, mert a régi háziasszonyok háztartási könyvet vezettek. A pénzzel való bánásmód generációkon át öröklődött és alakult. Ezt a jó és hasznos szokást az emberek a második világháború után elfelejtették. Több oka volt ennek és a részletekre itt nem is szeretnék kitérni. Csak zárójelben jegyzem itt meg, hogy a gazdag emberek soha nem felejtették el, hogy a pénzügyek ellenőrzése az anyagi helyzet alapja. Az ifjabb John D. Rockefeller például a fiait is elszámoltatta a zsebpénzükkel. A pénz kezelésével kapcsolatban pedig egy ma is használható pénzügyi modellt alkotott meg.

 

Pénzgazdálkodási alapelvek

A Rockefeller modell mindenki számára érthető néhány alapgondolat:  

  • tedd félre a bevételeid 10%-át
  • fizesd ki a kötelezettségeidet
  • jövedelmed egy részét add át a rászorulóknak (jótékonykodj) 
  • élj a maradékból
  • jóléti kiadásaidra soha ne vegyél fel hitelt. 

Az elvek gyakorlati kivitelezésének alapeszköze a pénzügyi háztartási napló.

 

A háztartási napló

A háztartási napló legfontosabb részei:

  • a havi állandó bevételek összeírása
  • a havi állandó kiadások összeírása
  • a változó bevételek időrendi sorrendben történő vezetése.

Ahhoz, hogy ezt meg tudd tenni, össze kell gyűjteni 

  • a számlákat,
  • a nyugtákat,
  • azokat a kiadásokat, amelyekre nincs számla, és
  • figyelned kell a banki folyószánlán levő mozgásokat.

A háztartási napló tételei

A napló havi illetve éves összesítése megmutatja anyagi helyzetedet:

  • mennyi pénzből gazdálkodtál,
  • hogy alakultak a kiadásaid, és
  • az időszak végén mennyi pénzed van. 

Fontos kérdés, hogy mennyi idő kell ehhez?

Eleinte biztos több: napi 10-20 perc és havi 1-2 óra. (Ahol lehet, célszerű használni gyűjtőfogalmakat, pl: élelmiszerek, színházjegyek, zsebpénzek, stb. – a túl sok tétel mindenkit elkedvetlenít.) A havi és éves összesítők tükörképet mutatnak neked arról, hogyan gazdálkodtál. Ha nem vagy elégedett, nézd át a kiadásokat és gondolkodj el azon, hogyan tudnál kevesebbet költeni. Ha a napló vezetése szokásoddá válik, olyan készséget sajátítasz el, ami megalapozza stabil pénzügyi helyzetedet.

A háztartási napló formája

A napló formája másodlagos kérdés, mindenkinek más módszer a megfelelő. Lehet: 

  • kockás füzet
  • Excel tábla (es segíthet az összesítésekben)
  • interneten tálálható programok.

Sokkal fontosabb az, hogy legyen.

Excel táblázatban is lehetséges a háztartási napló vezetése

Az összesítések végeredménye

Matematikailag háromféle végeredmény lehetséges: 

  • Pozitív érték: maradt pénzed (akár a havonta félretett 10% vagy megmaradt összeg), ezeket megtakarításokba célszerű tenni. 
  • Nulla: mindent elköltöttél (ami bejött, el is fogyott).
  • Negatív érték: tartozol magánszemélynek vagy banknak (hitelkártya!), ez később kiadásban fog jelentkezni, mert vissza kell fizetni. 

Ha érdekel egy bővebb anyag, a Háztartási naplót ide kattintva ingyenesen letöltheted.

 

Mi legyen az előre félretett vagy megmaradt pénzzel?

Ezeket a pénzeket helyezd el megtakarításokban. Ez viszont egy teljesen más terület. Tájékozódj, képezd magad vagy keress pénzügyi tanácsadót, aki ismeri a lehetőségeket és megfelelő módon tájékoztat róla. Első lépésben a számládat vezető bankban is kaphatsz segítséget, de később vagy komolyabb összegek esetén banktól független tanácsadóban jobban bízhatsz.

 

Szerző: Pap Zsuzsa - http://www.haztartas-ma.hu/